Öregségi nyugdíj


Folyamatosan változik hazánkban a nyugdíjrendszer reformja, mert szükséges a változtatások lebonyolítása. Súlyos problémák elé néz az állam, de nem csak nálunk, hanem jellemzően minden fejlett országban. Az elöregedett társadalmak számára nehézséget okoz a nyugdíjak kitermelése, illetve azok reálértékének fenntartása. A folyamat nem állt le, ami további nehézségeket vetít előre.

A kihívásra adott válaszok az egyes kormányok részéről nem egyformák, illetve a lehetőségeik sem ugyanazok. Ugyanakkor vannak közös elemek is bennük, mint például a nyugdíjkorhatár megemelése. Ez hazánkban is bekövetkezett, de ez csak része az átalakításoknak. Nézzük meg rövid összefoglalásban, hogy miként is állnak ma a nyugdíjba vonulók lehetőségei.

Azzal kezdenünk, hogy kezdetét vette egyfajta szigorítás, amely a visszaélések megszüntetésére irányul, illetve a jogtalanul kapott ellátások folyósításának a leállítására. Érinti a változás az öregségi nyugdíjon kívül a rokkantsági nyugdíjat, az özvegyi nyugdíjat, stb. Az öregségi nyugdíjat illetően ez azt jelenti, hogy a cél az, hogy csak azok részesüljenek öregségi nyugdíjban, akik betöltötték a számukra előírt öregségi nyugdíjkorhatárt. Minden más jogcímen kapott nyugdíj megszüntetésre, illetve egy kis része átalakításra került. Egyes esetekben az átalakított ellátás, már nem számít nyugdíjnak. A teljes öregségi nyugdíj feltétele, hogy az igénylő töltse be a számára előírt öregségi nyugdíjkorhatárt, és legalább 20 szolgálati idővel rendelkezzen. Amennyiben nem éri el a 20 évet, de 15 év fölött van a szolgálati ideje, akkor öregségi résznyugdíjra lesz jogosult.

Hölgyeknél megmaradt az a lehetőség, hogy a kortól függetlenül jogosult teljes öregségi nyugdíjra abban az esetben, ha rendelkezik 40 év szolgálati viszonnyal, amiből 32 év tényleges keresőtevékenység kell, hogy legyen. A férfiak közül azok az igénylők mehetnek teljes értékű öregségi nyugdíjba 2013-ban, akik 1952 előtt születtek. A lépcsőzetes korhatáremelés révén ők még 62 évesen mehetnek nyugdíjban, mert a számukra előírt nyugdíjkorhatár annyi.

Változott a nyugdíj mértékének a kiszámítása is 2013-ban. A még figyelembe vehető átlagjövedelem, melyet a nettó jövedelmet tartalmazó keresetek valorizációja alapján kapnak, nem lépheti át a 372 ezer Ft-ot. Az átlagjövedelem kiszámításához felhasznált időszak 1988-tól kezdődik. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege 2013-ban 28.500 Ft, ami várhatóan 2014 2015 évben is maradni fog.

Régebbi cikkek

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu