horoszkóp, ezotéria és asztrológia

 

A szerelmi horoszkóp 2014 / 2015 évben elénk tárja mindazt, amire ügyelnünk kell, hogy párkapcsolatunk harmonikus és békés lehessen, valamint megtudhatjuk azt is, mire számíthatunk kapcsolataink terén. Így, aki időben elolvassa saját szerelmi horoszkópját, felkészülten várhatja az eseményeket. Az ezotéria általában a világ működésére, az egészségi és érzelmi állapotok, események változásaira ad választ, és talán ennek segítségével kicsit alakíthatjuk is sorsunkat, persze, ha hiszünk az előrejelzésekben. Akit érdekel az ezotéria tudománya és el is merül benne bizonyos szinten, az tisztán látja, hogy számtalan ponton kötődik egyes vallásokhoz, hisz például a sátánizmus, a sámánizmus, vagy akár a buddhizmus tanulmányozásakor lépten nyomon felfedezhetők ezoterikus elemek.

A horoszkópkészítés egy önálló szakmának tekinthető, melynek kitanulása során az ember az ezotéria ismérveit tanulja meg először. Jó horoszkópot csak az lesz képes készíteni, aki elsajátítja a csillagjegyekre jellemző tulajdonságokat, az ezekhez kapcsolódó jellemző jegyeket, vonatkozzon az az egészségi állapotra, a munkahelyi és baráti kapcsolatokra, vagy akár a párkapcsolatokra. A szerelmi horoszkóp 2014 2015-es változatát is olyan szakértők készítik, akik mélyen, hosszú évek során beleásták magukat ebbe a tudományba és kellően képzettek ezen a téren.

Egy pontos, részletes horoszkóp készítését hosszan tartó kutatómunka és tanulmányok megismerése előzi meg, ehhez igen nagy kitartás, türelem, alaposság szükségeltetik. Óriási munkát jelent minden csillagjegy megismerése, a személyre szabott horoszkópok kimunkálása és egy egy heti, havi vagy akár éves horoszkóp összeállítása.

Hogy a szerelmi horoszkóp 2014 2015 során melyik csillagjegynek milyen sorsot vetít előre, azt rengeteg tényező határozza meg. Az ezotéria tanításai szerint a leginkább befolyással bíró tényezők egyike a születési dátumunk és ezzel együtt a bolygók állása születésünk pillanatában és a jelenben a vizsgált időszakban is,  de nagy hatással van szerelmi – érzelmi életünkre jellemünk, alaptermészetünk, mely az asztrológia szerint szintén nagyban függ születésünk idejétől az évet, hónapot,napot, sőt az órát is tekintve.

Egészen biztos, hogy bevalljuk vagy sem, sokan vagyunk, akik szívesen belelátnánk időnként a jövőbe, főleg akkor, ha egy fontos döntés előtt állunk. A szerelmi horoszkóp 2014 2015-ben segíthet olyankor, amikor elbizonytalanodunk, vagy nehezen tudunk dönteni, de akkor is hasznunkra lehet, ha bizonyosságra, türelemre, higgadt megfontoltságra van szükségünk. Ki ne lenne kíváncsi arra, hogy alakulnak családi, gazdasági, munkahelyi ügyei és leginkább arra, hogy aki a párját keresi, vajon megleli-e, aki családban, párkapcsolatban él, vajon 2014 2015-ben is nyugodt, boldog évre számíthat-e.

Egyszóval, ha valamennyire közel engedjük magunkhoz az ezotéria tanait, tehát magát a horoszkópot is kellő oldaláról megközelítve tanulmányozzuk és fogadjuk el, ezt ügyesen saját magunk hasznára fordíthatjuk, mert ennek segítségével igazi önismeretre tehetünk szert, sőt nagy segítségünkre lehet az önmegvalósításban is. Előfordulhat, hogy a szerelmi horoszkóp 2014 2015-el találunk rá épp az igazira, mert megértjük egyrészt azt, hogy ki az a személyiség, aki a csillagok állása alapján passzol hozzánk, másrészt ha megismerjük párunk személyiségét, tulajdonságait, sokkal könnyebb lesz az egymáshoz való alkalmazkodás, az együttélés, a másik elfogadása.

Az egy évre szóló szerelmi horoszkóp 2014 2015-ből megtudhatjuk, melyek lesznek az évnek azon napjai, amikor majd kicsattanunk az egészségtől, a jókedvtől, amikor higgadtan, nyugodtan tudunk egy egy kérdésben dönteni és természetesen azokra a napokra is előre fel tudunk készülni, amikor nem érdemes nagy és életre szóló döntéseket hozni, hasznosabb, ha ezeket a csillagok állása szerinti jobb napokra halasztjuk el. Ráadásul, ami talán még ennél is fontosabb, felkészülten várhatjuk azt az időszakot, amikor párunk kerül a horoszkóp szerint nehezebb helyzetbe, amikor fásultabb, fáradtabb lesz az átlagosnál és így könnyedén segítségére lehetünk ezek átvészelésében.

Mivel minden ember más, még azok természetében, tulajdonságaiban is találunk eltérést, akik akár órára pontosan egy időben születtek, így mindig fontos, hogy a szeretett személyt saját környezetében, saját személyiségjegyeinek tudomásul vételével fogadjuk el, igyekezzünk tolerálni a rá ható energiákat és erőket, így teremthetjük meg párunkkal és általában embertársainkkal a teljes harmóniát, a jó kapcsolatot. Persze nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, mert nem lehet minden gyengeséget, vagy rossz tulajdonságot, megnyilvánulást a bolygók állására fogni, ezeket meg kell tanulni szelektálni és akkor minden rendben lesz.

A fentiekből megérthetjük, hogy minden egyes csillagjegynek meg vannak a saját jellemzői, melyek bizonyos mértékben hatással vannak a szerelmi horoszkópunkra i2014 2015-ben is.

Itt van példaként a Kos, e jegy szülöttei hatalmas szenvedélyes évet várhatnak, mely tele lesz nem várt kellemes, romantikus napokkal, időszakokkal. A Bikákra inkább a bonyodalmakkal tűzdelt év lesz jellemző, de természetüknél fogva továbbra is minden erejükkel azon lesznek, hogy párkapcsolatuk, érzelmi életük mielőbb egyenesbe jöjjön. Az Ikrek személyiségjegyeit ismerve nem meglepő, hogy a szerelmi horoszkóp 2014 2015 azt mutatja, néha kisebb nagyobb önértékelési problémájuk adódik, erre érdemes odafigyelni, mert ez a tulajdonságuk megnehezítheti egy kellemes, hosszan tartó, jó párkapcsolat létrejöttét. Ők azok, akiknek nagy hasznára válhat, ha elmélyednek a szerelmi horoszkópjukban, ebből meríthetnek tudást és segítséget, hogyan változtassanak életmódjukon, hogyan alakítsák kapcsolataikat.

A Rákokra szép év vár szerelmi téren is, megtalálhatják azt a párt, akivel akár egész életüket leélik. A Rák szülöttei előtt nagy lehetőség áll, rendkívül kedvező időszak lesz ez családalapításra, életre szóló döntések meghozatalára. Kevesebb szerencsével számoljanak az Oroszlánok, illetve meg kell dolgozniuk azért, hogy a dolgok kedvük szerint alakuljanak. Kevesebbet kellene a megszokottnál dolgozni, több időt kell fordítani saját magukra, környezetükre, így egyensúlyba kerülhet az életük szerelmi téren is és ezt épp a horoszkóp útmutatásainak elfogadásával érhetik el.

A Szűz szülötteket ismerve azt ajánljuk nekik, igyekezzenek a felmerülő gondokból, problémákból nem még nagyobbat csinálni, mint amekkorák, ezzel elriasztják maguk mellől párjukat, barátaikat, de a családtagjaik életét is megnehezíthetik. Legyenek kitartóbbak, eltökéltebbek, nem az a megoldás, hogy egy nehezebben induló kapcsolatból inkább a magányba menekülnek. Akik nagy bizakodással nézhetnek a jövőbe a szerelmi horoszkóp 2014 2015-et olvasva, azok a Mérleg jegyű emberek, a bolygók talán nálunk állnak a legkedvezőbb szögben, sikeresek és boldogok lesznek, révbe érhetnek.

A Skorpióknak igen csak hasznos lehet, ha jó előre beleássák magukat a jövő megismerésébe, ők azok, akikre óriási változások várhatnak szerelmi életüket nézve. Megfékezhetetlen szenvedélyük, kicsapongásra való hajlamuk egyre gyakrabban sodorhatja őket nehéz és kellemetlen helyzetbe, azonban épp ezeket a nehezebb időszakokat tudják elkerülni a szerelmi horoszkóp segítségével. A Bakoknak kellemes évük ígérkezik, teljesen megváltozhat az egész életük, akik eddig egyedül éltek, rátalálhatnak arra, akivel hátralévő életükben párt alkothatnak, ráadásul olyan valakiben, akit már réges rég óta ismernek.

A Vízöntőkre is jobb év vár, mint az előző, mely talán nem is az ő hibájukból alakult gyengébben. A féltékenység megmérgez minden kapcsolatot, a Vízöntőknek ezt kell leginkább szem előtt tartani. A horoszkóp ebben sokat segíthet még úgy is, ha párjuk jellemét igyekeznek jobban megismerni és ezzel elejét vehetik a felesleges gyanúsítgatásoknak, aggodalmaknak. Reményteljesen indul a Halak éve a szerelmi horoszkóp 2014 2015 ezt jósolja, és az egész esztendőre ez lesz jellemző. Mozgalmas, de ugyanakkor érzelmi téren békés, nyugodt időszak köszönt a Halakra, és ami számukra a legnagyobb jelentőségű dolog, párjuk támogatását élvezve megtalálják saját lelki békéjüket.

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu