horoszkóp, ezotéria és asztrológia

tigris horoszkóp 2015 A SIKER VARÁZSLATA

 

TIGRIS (Kelet) – VÍZÖNTŐ (Nyugat)

Első pillantásra a Tigris és a Kecske energiái nem férnek össze. Ez az utolsó jegy az élet békés fejlődésével kapcsolatos, amelyben szélsőségek kerülendők, mivel a Tigrisben van egy hajlam a nagy kihívásokra és az élet radikális megközelítésre, ezért úgy tűnik, hogy a Kecske 2015-ös évében számukra mindent túl lassú, elhúzódó és unalmas.

De a hónapok múlásával felismerik, valójában a dolgok nem olyanok. Éppen ellenkezőleg a Kecske 2015-ös éve, inkább konstruktívvá és pozitívvá válhat. Minél keményebben próbálkoznak, annál többet érnek el.

A múlt káosza a végéhez közeledik, és bár semmi sem megy simán az életedben, kevesebb meglepetés lesz ebben az évben. Arra kell összpontosítania, hogy fejezze be, amit elkezdett és tágítsa kreatív látókörét. Akkor számíthat mások segítségére ebben az évben tehát ne habozzon szívességeket kérni. Azok az emberek, akiket Ön megközelít, nem csak hogy megadják azt, amire önnek szüksége van, hanem tudást, ötleteket és pénzt hoznak a házhoz.

 

 

A készpénzt félre kell tenni megőrzésre ebben az évben.

 

A Tigris 2015-ös szerelmi horoszkópja

 

A Mennyei Boldogságot csillag a boldog házasságot és családi életet jelképezi. Jó hatással van az érzelmi életre.

Az egyedülálló Tigris reménykedhet egy új kapcsolatban vagy házasságban.

 

A Tigris 2015-ös karrier horoszkópja

 

Ez egy egyértelműen pozitív év, többek között a miatt a csillag miatt, amelynek a szimbolizmusa az úgynevezett "A Császár Virágához" köthető, amit a legenda szerint a Tiltott Városban ültettek. A szociális fölényt képviseli.

Ennek a csillagnak a megjelenése a személy sorsában egy munkahelyi előmenetel lehetőségére, a nehézségekkel való megküzdés képességére és a helyzetek uralására mutat.

 

A Tigris 2015-ös pénz horoszkópja

 

A Hirtelen Összeomlás csillag megjelenése a Tigrisek sorsában óvatosságra int. A szimbolizmusa egy összeomló épület képére mutat, melynek nincsenek szilárd alapjai.

Azaz, ha egy épületnek vagy vállalkozásnak az alapjai nem elég erősek, lehet, hogy összeomlanak a legkisebb baleset miatt is.

 

 

A kockázatos befektetéseket kerülni kell.

 

A Tigris egészség horoszkópja 2015-re

 

A Tigrisek fizikai és mentális egészsége lesz egyik legjobb eszközük. Azt érezve, hogy erősebbek, az életet egy sokkal pozitívabb módon közelítik meg. A többi (azaz jó szerencse) is eljön mindezzel együtt.

 

ÜZENET A TIGRISNEK a Kecske 2015-ös évére.

 

A Tigris szülöttek mágikus szava ebben az évben a "összpontosítás" lesz. A Tigris Évében született személyek szinte mindent elérnek, amire vágynak a helyes elmebeli hozzáállás és az alkotókészség felélesztésén keresztül.

De nem eshetnek át a ló túloldalára vérszemet kapva saját becsvágyuktól. Az megölné a varázslatot.

Legjobb hónap 2015-re: Február, március, június és november.
Mire kell törekedni 2015-ben: komolyság és igazmondás
2015-ös szerencseszámok: 4,17,23,30,33,41

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu