horoszkóp, ezotéria és asztrológia

Vízöntő horoszkóp 2014 - Szerelem - pénz - egészség - munka


vizonto horoszkopA horoszkópban valaki vagy hisz, vagy nem, de az biztos, hogy ez ma már egy komoly fokra fejlesztett tudományága az ezotériának. A horoszkóp készítőknek nagyon alapos ismeretekkel kell rendelkezni a naprendszer bolygóira vonatkozóan és főként a bolygók együttállásáról kell nagy ismeretanyaggal rendelkezniük ahhoz, hogy egy megbízható előrejelzést és útmutatást nyújthassanak. Az ember ennek alapján jó esélyekkel nézhet a jövőbe, mert az ismeretek birtokában kellően fel tud készülni a várható eseményekre akár pénzügyeit, akár egészségét illetően. Nagyon érdekes azt megfigyelni, hogy amikor két ember ugyan abban a csillagjegyben született és csak pár órányi eltérés van világrajövetelük között, a bolygók pillanatonként történő helyzetváltozása mekkora különbséget okozhat jellemükben, életútjukban, kapcsolataikban, természetesen úgy, hogy az alapvető vonásaik azért nagyon hasonlóak.

A Vízöntőre látható, hogy a horoszkóp (01.21– 02.19.) 2014 2015 szerint milyen év vár, persze ehhez ismerni szükséges, milyen ember is alapvetően a Vízöntő szülötte. Többnyire józan és megfontolt, az apró részletekre ügyelő személyek, akik könnyen elveszhetnek a semmittevéssodrásában, ha nem sikerül idejében egy fontos célt kitűzni. Barátaik, társaik más szemével rossznak vélt tulajdonságait magas fokon tolerálják, tehát együtt élni nem nehéz velük, néha vegye a bátorságot és mondja ki amit gondol, mert ezzel lehet még tartósabbá teheti kapcsolatait. Alaptermészete vidám, nem egy hőbörgő alkat, ráadásul sokan köztük kiemelkedő tudással és tehetséggel vannak megáldva. A Vízöntő nagyon makacs tud lenni, gyakran fejjel megy a falnak, még ha idejében figyelmeztetik is. Azt viszont meg kell hagyni, hogy óriási fantáziája van, épp e miatt gyakran támadnak remek ötleteik. Kiváló barát és nagyon emberközpontúan gondolkodik, minden helyzetben lehet számítani rá. Előfordulhat, hogy hirtelen haragra gerjed, ez inkább akkor jellemző, ha gátat akarnak szabni cselekvésének, vagy valamely ötlete megvalósításának, de leginkább akkor, ha úgy érzi, hogy szabadsága forog kockán.

Szerelem: A Vízöntő eléggé visszahúzódó személyiség, csak nehezen tárja fel érzéseit, de sokaknak éppen ez vonzó benne. A horoszkóp 2014 2015 szerint ez évben az egyedülállók közül sokan rátalálnak az igazira, aki azután egész életét rábízhatja, mert örömteli gondoskodásban lesz része. Erre azért is alapozhat, mert a Vízöntő természeténél fogva amit (akit) megszerez, ahhoz rendkívüli módon képes ragaszkodni és igyekszik megteremteni az állandóság és a biztonság feltételeit is. A horoszkóp jegy szülöttei 2014 2015-ben kicsit könnyedebbek lesznek, felfedezik, hogy ha nyíltak és bátrak a kapcsolataikban, az annak minden esetben hasznára lesz. Tegye félre a híres racionális gondolkodását, bízza magát érzelmeire és partnerére.

Pénz: E szempontból a Vízöntő 2014 2015-ben csak sikerekre számíthat, célkitűzéseit remekül tudja most realizálni. Némi elégedetlenkedéssel indul az év, de ez csak segíti abban, hogy legfőbb célja a kitűzött cél elérése legyen, amely az anyagiak terén is pozitívumokat mutat. Az év közepe táján már nem csak elégedett lehet fizetésével, de olyan jól alakulhatnak üzleti dolgai, hogy már némi nyereséget is elkönyvelhet. Ebben az esetben azonban ne adja fel racionalista gondolkodását, maradjon két lábon a talajon, mert eredményre csak ekkor számíthat.

Egészség: A Vízöntő horoszkóp 2014 2015-esváltozata alapján arra lehet számítani, hogy az előző időszakkal szemben, most jobban állja majd a sarat, bioritmusa egyensúlyba kerül, az általános közérzete sokkal jobb lesz. Természetesen az odafigyelésre ekkor is szüksége lesz, mozduljon ki, kiránduljon, utazzon családjával, vagy akár baráti társasággal, a lényeg, hogy legyen módja a hétköznapi fáradalmak kipihenésére. A Vízöntő jegyűek hajlamosak lehetnek a magasabb, vagy ingadozó vérnyomásra, erre is igen kiváló gyógymód, ha minél többet tartózkodik a szabadban és ezt megtámogatja még sok friss gyümölcs és zöldség, valamint megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztásával hosszú távon, rendszeresen.

Munka: Munka szemszögéből a Vízöntő 2014 2015 évben mármost bátran számíthat a kellemes meglepetésekre, mert a csillagok állása meglepően jó fordulatokkal bíztatja. Lehetősége lesz megmutatni képességeit, módja nyílik kamatoztatni tudását és ötleteit, ennek pedig anyagi jutalmát is élvezheti most. Az elégedetlen Vízöntők nagy valószínűséggel lehetőséget kapnak egy új munkahely megszerzésére, mégpedig olyan körülmények mellett, ahol szakértelmét, hozzáértését magasabb fokon gyakorolhatja, előrelépési lehetőség mellett. Amelyikük beosztottként dolgozik és főnökével való kapcsolata nem a legfelhőtlenebb, az igyekezzen némileg nagyobb türelmet mutatni és gyakorolni, főleg, ha szereti munkakörét, így jó esélye van arra, hogy előbb – utóbb a kapcsolat helyrebillen és nyugodt körülmények között, hosszú távon tervezheti szakmai karrierjét. A feltörő szeszélyeket és kedélyhullámzásokat tehát érdemes kicsit visszaszorítani, de az év derekán már akkora mennyiségű munkát vív ki magának, hogy sem ideje, sem energiája nem lesz a hadakozásra. Azt tartsa mindenáron szem előtt, hogy a másiknak is lehet igaza, persze nem kell mindent lenyelni, csak igyekezni kell, hogy a mérleg egyensúlyban maradjon.

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu